A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2026. január 20-án.

Tegnap még azt rótták fel neki, hogy túl sokat akar. Ma pedig azt, hogy képtelen elég erősen fellépni. „Hol van ilyenkor ez a híres Unió?” – hallani most, hogy Putyin fenyegeti Európát, Iránban hetek óta tart a vérengzés, a nemzetközi jog tiszteletben tartása lassan a múlté, és főként amióta Donald Trump folyamatos kihívások elé állítja az Európai Uniót. A legújabban vámokkal akar rákényszeríteni minket, hogy elfogadjuk Grönland annektálását.

Ugyanazok az emberek, vagy legalábbis a többségük, akik most hirtelen olyan erősnek szeretnék látni az Uniót, mint egy szövetségi államot, mint egy „Európai Egyesült Államokat”, korábban elszörnyedtek ettől a gondolattól, és makacsul ellenezték, hogy az Unió politikai és katonai hatalommá váljon.

Lehetne erre emlékeztetni őket: a korábbi elkötelezett atlantistákat arra, hogy ők voltak azok, akik megakadályozták, hogy létrejöjjön a közös európai katonai védelem; az euroszkeptikusokat arra, hogy miattuk késlekedik a politikai unió; a briteket arra, csak azért csatlakoztak az Unióhoz, hogy megakadályozzák, hogy túlságosan megerősödjön – aztán kiléptek belőle; a franciákat pedig arra, hogy 1954-ben egyedül ők voltak azok, akik elutasították az Európai Védelmi Közösség ötletét, amivel pedig már a legelején létrehozhattunk volna egy politikai uniót.

Kéttucatnyi tanulságot lehetne levonni a múlt hibáiból, de ennél sürgősebb feladatunk is van.

Abba kell hagynunk, hogy alábecsüljük magunkat.

Képesek voltunk reagálni, amikor Donald Trump elkezdte aláásni az Atlanti Szövetséget, és amikor Vlagyimir Putyin megtámadta Ukrajnát: lefektettük a közös védelem alapjait. Még messze nem fordítottunk rá elég pénzt és elszántságot, de megtettük, és bár nem elegendő mértékben, de fel tudtuk fegyverezni Ukrajnát. Finanszíroztuk, hitelt vettünk fel, hogy 90 milliárd eurót kölcsönözzünk neki, és kiálltunk mellette, amikor a Fehér Ház tavaly nyáron – a Kreml kívánságára – rá akarta kényszeríteni a megadásra.

Hogy az ukránok nem engedtek az orosz-amerikai nyomásnak, az annak köszönhető, hogy az Unió 27 országából 25 azonnal felsorakozott a támogatására, Nagy-Britanniával, Kanadával, Norvégiával és Ausztráliával együtt. Ezt a sikert kell látni, és nem azt a másodlagos tényt, hogy most már Csehország is követi Magyarország és Szlovákia példáját és behódol a Kremlnek.

Annak ellenére, hogy a nacionalisták, az atlantisták és az euroszkeptikusok elvakultsága súlyosan visszavetett minket, sikerült elérnünk, hogy Donald Trump kényelmetlen erőviszonyok között találja magát. Méghozzá azért, mert az amerikai gazdaság, élén a csúcstechnológiai iparral, nem tud meglenni a közös piacunk 450 millió fogyasztója nélkül, és az Egyesült Államok ugyanannyit, sőt talán még többet is veszíthet egy Európával folytatott kereskedelmi háborúval, mint mi.

Még Donald Trumpnak is tudnia kell, hogy meddig mehet el. Ha felbomlasztaná az Atlanti Szövetséget, vagy megvonná Ukrajnától a hozzáférést az amerikai hírszerzési információkhoz, az Egyesült Államok végleg elveszítené a hitelességét, és eljátszaná minden szövetségese, különösen az ázsiaiak bizalmát.

Elengedhetetlenek vagyunk az Egyesült Államok számára, még úgy is, hogy nincsen közös katonai védelmünk, és a kor kihívásainak megfelelő intézményeink. Ráadásul az Egyesült Államok a polgárháború óta soha nem volt ennyire megosztott, miközben mi soha nem voltunk ennyire egységesek.

A Fehér Ház nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a tényt, és ezért az európai csapatok Grönlandra küldése, még ha szimbolikus is, sokkal nagyobb jelentőségű, mint amennyit nyilvánosan mondanak róla.

Azt az üzenetet küldi, hogy készek lennénk fegyverrel megvédeni ennek az európai területnek a szuverenitását egy erőszakos elcsatolási kísérlettel szemben.

Az üzenet annyira egyértelmű, hogy Donald Trump inkább visszatért a vámháborús retorikájához. Ő az, aki nem hajlandó vállalni a politikai kockázatát annak, hogy fegyveres konfliktusba keveredjen az Egyesült Államok európai szövetségeseivel. Hiszen közelednek a félidős választások, a személyes népszerűsége csökken, és az amerikaiak 83 százaléka még megvenni sem lenne hajlandó Grönlandot.

Az Európai Uniónak többet kell tennie, sokkal többet.

Nem megreformálnia kell magát, hanem újra fel kell magát találnia.

A tennivalók messze legnagyobb része még hátra van, de ne csak a gyengeségeinket lássuk, az erősségeink közül pedig egyet se! Ne hirdessük, hogy elkerülhetetlen a Nemzeti Tömörülés győzelme Franciaországban és az AfD győzelme Németországban. Ne mondogassuk saját magunkról, hogy nekünk annyi, miközben a sok kihívás ellenére sem roppantunk meg, éppen ellenkezőleg: megerősödtünk! Nem eléggé – sajnos ez igaz –, de sokkal inkább, mint gondolnánk.

Fénykép: Polina Tankilevitch