Óvatosság vagy forradalom

A vita, amiben Európa nem mer dönteni

Ahogy egyre határozottabb formát ölt a közös katonai védelem és a közös külpolitika, az Európai Unió természete megváltozik. Ahogy szembenéz az Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszióval és az amerikai védelmi ernyőt övező bizonytalansággal, már nem csak gazdasági, hanem politikai hatalommá is válik.

Növeli a katonai kiadásait. Megakadályozta, hogy Donald Trump az Egyesült Államokhoz csatolja Grönlandot, és hogy megállapodjon Vlagyimir Putyinnal – Ukrajna kárára, miközben Ukrajna ellenállását az unió fegyverzi és finanszírozza. A kínai árudömpinggel szembesülve még a szabadkereskedelem szentségét és sérthetetlenségét is megkérdőjelezi.

Európában minden átalakulóban van, de az unió túlságosan lassan halad előre, mert huszonhét tagállam nagyon nehezen találja ki, hogy mivel helyettesítsék azokat az intézményeket, amelyeket egy közös piac szabályozására terveztek, és nem egy politikai hataloméra.

Az uniónak szüksége lenne valamire, ami megtestesíti. Szüksége lenne egy végrehajtó hatóságra, amely képes olyan gyorsan döntéseket hozni, mint a kínai, az orosz vagy az amerikai elnök. Képesnek kellene lennie rá, hogy politikai hatalomként cselekedjen, hiszen politikai hatalommá válik. De ha ez így van, akkor milyen típusú unió legyen belőle? Föderális vagy konföderális?

A kettő nem ugyanaz. Még csak nem is ugyanaz a projekt.

Egy föderális unióban az európai államok politikai jogosultságaik nagy részét átadnák az Európai Egyesült Államoknak, ahogyan az amerikai államok tették az Amerikai Egyesült Államok esetében. Egy konföderációs unióban viszont az európai államok megőriznék minden politikai jogosultságukat, viszont diplomáciai és katonai döntéseiket csak a nemzeti vezetők közötti egyeztetés után hoznák meg.

Egy Európai Egyesült Államokban a végrehajtó hatalmat páneurópai választáson kellene felhatalmazni a kormányzásra. Ebből merítené legitimitását. Az unió elnöke az Európai Bizottságra támaszkodva gyakorolná a hatalmát, és egy széles hatáskörrel rendelkező Európai Parlament ellenőrizné azt.

Egy konföderációs unióban minden eddiginél inkább a huszonhét nemzeti vezető állna a kormányrúdnál. Az ő testületük, az Európai Tanács így az unió kollegiális elnökségévé válna, amelyet az elnök testesítene meg.

Ez a két lehetőség, ez a két megközelítés annyira ellentétes, hogy a kulisszák mögött, sőt a nyilvánosság előtt is érződik közöttük a feszültség. 2021. április 6-án, amikor a Tanács elnöke és a Bizottság elnöke a török államfő vendégeként jelentek meg, és mivel csak két szék volt, Ursula von der Leyen kénytelen volt a kanapén helyet foglalni, ez nem csupán udvariatlanság volt. Charles Michel ezzel a Tanács elnökségének elsőbbségét akarta hangsúlyozni a Bizottság elnökségével szemben. Amikor pedig Ursula von der Leyen mostanában mindent megtesz azért, hogy jobban az ellenőrzése alá vonja az Unió Külügyi Szolgálatát és diplomáciáját, az nem csupán személyes ambíciót fejez ki. Valójában egy olyan szövetségi unió mellett foglal állást, amelynek a Bizottság választott elnöksége adná a végrehajtó hatalmát.

Ebben a régi és soha véget nem érő vitában, amelyet az új nemzetközi helyzet csak újra felizzít, a föderalistáknak két nagy adu van a kezükben. Az egyik az, hogy egy föderális unió létrehozása felérne egy intézményi forradalommal, ami elsöpörné a rafináltan összeállított, de érthetetlen európai uniós szerződéseket. A másik az, hogy mindenki könnyen elképzelheti, hogy hogyan nézne ki egy Európai Egyesült Államok, hiszen a politikai szerkezete nagyrészt az Amerikai Egyesült Államokból merítene ihletet.

A konföderációs megoldás is változást hozna – a Bizottság rovására megerősítené a kormányok Tanácsát – de nem tenné világosabbá a jelenlegi intézmények működését. Így nincs benne semmi vonzó, viszont hármas előnnyel járna: komolyan korlátozná annak a lehetőségét, hogy szélsőjobboldali politikust válasszanak az unió elnöki posztjára, megőrizné a kompromisszum szükségességét az európai pártcsaládok között, és elkerülné, hogy az Európa jövőjéről szóló nagy döntések megosszák az Uniót.

Nem szívesen gondolunk erre, mert nem nagy dicsőség, de valószínűleg az óvatosságot kell választanunk a hősködés helyett.

English Français Русский Deutsch

Óvatosság vagy forradalom

A vita, amiben Európa nem mer dönteni

Ahogy egyre határozottabb formát ölt a közös katonai védelem és a közös külpolitika, az Európai Unió természete megváltozik. Ahogy szembenéz az Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszióval és az amerikai védelmi ernyőt övező bizonytalansággal, már nem csak gazdasági, hanem politikai hatalommá is válik.

Növeli a katonai kiadásait. Megakadályozta, hogy Donald Trump az Egyesült Államokhoz csatolja Grönlandot, és hogy megállapodjon Vlagyimir Putyinnal – Ukrajna kárára, miközben Ukrajna ellenállását az unió fegyverzi és finanszírozza. A kínai árudömpinggel szembesülve még a szabadkereskedelem szentségét és sérthetetlenségét is megkérdőjelezi.

Európában minden átalakulóban van, de az unió túlságosan lassan halad előre, mert huszonhét tagállam nagyon nehezen találja ki, hogy mivel helyettesítsék azokat az intézményeket, amelyeket egy közös piac szabályozására terveztek, és nem egy politikai hataloméra.

Az uniónak szüksége lenne valamire, ami megtestesíti. Szüksége lenne egy végrehajtó hatóságra, amely képes olyan gyorsan döntéseket hozni, mint a kínai, az orosz vagy az amerikai elnök. Képesnek kellene lennie rá, hogy politikai hatalomként cselekedjen, hiszen politikai hatalommá válik. De ha ez így van, akkor milyen típusú unió legyen belőle? Föderális vagy konföderális?

A kettő nem ugyanaz. Még csak nem is ugyanaz a projekt.

Egy föderális unióban az európai államok politikai jogosultságaik nagy részét átadnák az Európai Egyesült Államoknak, ahogyan az amerikai államok tették az Amerikai Egyesült Államok esetében. Egy konföderációs unióban viszont az európai államok megőriznék minden politikai jogosultságukat, viszont diplomáciai és katonai döntéseiket csak a nemzeti vezetők közötti egyeztetés után hoznák meg.

Egy Európai Egyesült Államokban a végrehajtó hatalmat páneurópai választáson kellene felhatalmazni a kormányzásra. Ebből merítené legitimitását. Az unió elnöke az Európai Bizottságra támaszkodva gyakorolná a hatalmát, és egy széles hatáskörrel rendelkező Európai Parlament ellenőrizné azt.

Egy konföderációs unióban minden eddiginél inkább a huszonhét nemzeti vezető állna a kormányrúdnál. Az ő testületük, az Európai Tanács így az unió kollegiális elnökségévé válna, amelyet az elnök testesítene meg.

Ez a két lehetőség, ez a két megközelítés annyira ellentétes, hogy a kulisszák mögött, sőt a nyilvánosság előtt is érződik közöttük a feszültség. 2021. április 6-án, amikor a Tanács elnöke és a Bizottság elnöke a török államfő vendégeként jelentek meg, és mivel csak két szék volt, Ursula von der Leyen kénytelen volt a kanapén helyet foglalni, ez nem csupán udvariatlanság volt. Charles Michel ezzel a Tanács elnökségének elsőbbségét akarta hangsúlyozni a Bizottság elnökségével szemben. Amikor pedig Ursula von der Leyen mostanában mindent megtesz azért, hogy jobban az ellenőrzése alá vonja az Unió Külügyi Szolgálatát és diplomáciáját, az nem csupán személyes ambíciót fejez ki. Valójában egy olyan szövetségi unió mellett foglal állást, amelynek a Bizottság választott elnöksége adná a végrehajtó hatalmát.

Ebben a régi és soha véget nem érő vitában, amelyet az új nemzetközi helyzet csak újra felizzít, a föderalistáknak két nagy adu van a kezükben. Az egyik az, hogy egy föderális unió létrehozása felérne egy intézményi forradalommal, ami elsöpörné a rafináltan összeállított, de érthetetlen európai uniós szerződéseket. A másik az, hogy mindenki könnyen elképzelheti, hogy hogyan nézne ki egy Európai Egyesült Államok, hiszen a politikai szerkezete nagyrészt az Amerikai Egyesült Államokból merítene ihletet.

A konföderációs megoldás is változást hozna – a Bizottság rovására megerősítené a kormányok Tanácsát – de nem tenné világosabbá a jelenlegi intézmények működését. Így nincs benne semmi vonzó, viszont hármas előnnyel járna: komolyan korlátozná annak a lehetőségét, hogy szélsőjobboldali politikust válasszanak az unió elnöki posztjára, megőrizné a kompromisszum szükségességét az európai pártcsaládok között, és elkerülné, hogy az Európa jövőjéről szóló nagy döntések megosszák az Uniót.

Nem szívesen gondolunk erre, mert nem nagy dicsőség, de valószínűleg az óvatosságot kell választanunk a hősködés helyett.

English Français Русский Deutsch