A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2026. április 29-én.

Sajnáljuk, Zelenszkij elnök úr, de nem. Ukrajna sajnos nem lehet egyik napról a másikra az unió teljes jogú tagja.

Teljesen megértjük, hogy ön elutasította a fokozatos csatlakozás vagy a „szimbolikus” tagság gondolatát. Természetesen nem feledkezünk meg arról sem, hogy az orosz agresszióval szembeni ellenállásukkal nem csupán a saját határaikat védik immár négy éve, hanem Lengyelországét, a balti államokét és így az egész unióét is. Tudjuk, hogy mivel tartozunk önöknek, de kérjük, értsék meg, hogy ha az unió igent mondana a kérésükre, azt kockáztatná, hogy felbomlik. Azt pedig semmi sem igazolhatja, hogy önöket és magunkat is ilyen veszélybe sodorjuk.

Ha Ukrajna januártól az Európai Unió huszonnyolcadik tagállamává válna, a nyugat-balkáni országok közül öt – Szerbiát is beleszámítva hat – joggal mondhatná, hogy ők sem tudnak tovább várni. Az uniót már 27 tagállammal is nagyon nehéz kormányozni, de ebben az esetben 34 tagra bővülne, és a továbbra is érvényben lévő vétójog rendszeresen megakasztaná a működését.

Módosítani kellene a szerződéseket. Ehhez végtelen tárgyalások kellenének, és amikor végre megszületne a kompromisszum, biztosan lenne egy vagy több tagállam, amelyik megtagadná az új szerződés ratifikálását. Súlyos válság bénítaná meg az uniót. Ha pedig feltesszük, hogy csak önökkel tennénk kivételt, és nem kellene módosítanunk a szerződéseket, az ukrán mezőgazdasági szektornak akkora a súlya, hogy a konkurenciától való félelem az európai vidéket az önök csatlakozása ellen mozgósítaná.

Tényleg kockáztassuk, hogy a végén az unió elutasítja Ukrajna csatlakozását, a Balkánnal pedig annyira elmérgesedik a viszonya, hogy az egész térséget Trump, Hszi Csin-ping és Putyin karjaiba löki?

Természetesen ne. És főleg ne adjunk ekkora ajándékot az ellenfeleink ölébe. De akkor mit tegyünk?

Gondolkodjunk nagyban. Ne a régi logika szerint. Ne egy egységes szabályok által irányított gazdasági térség bővítésére törekedjünk, hanem inkább hozzunk létre egy különböző integrációs szintekkel rendelkező politikai és katonai közösséget. Néhány tagállam – amelyek ezt szeretnék – szorosabbra fűzik egymással a politikai kapcsolataikat. Ez a folyamat már el is kezdődött és a szemünk előtt zajlik. Azok a tagállamok pedig, amelyek ezt nem szeretnék, maradnak azoknak szerződéseknek a tartalmánál, amelyeket az unióba való belépéskor aláírtak.

Ha így járnánk el, akkor nem kellene módosítani a szerződéseket, mivel azok, akik gyorsabban szeretnének előrelépni, ezt megtehetnék olyan megállapodások alapján, amelyek csak rájuk vonatkoznak. Ráadásul olyan országok is csatlakozhatnának hozzájuk, amelyek nem tagjai az uniónak. Egyszerű és megvalósítható eljárás, olyannyira, hogy Párizs, London és Berlin közös mozgása már most is ezt a folyamatot vázolja föl.

Ennek a három fővárosnak köszönhető, hogy létrejött az Ukrajnát támogató „tettre készek koalíciója”, majd az a körülbelül ötven országból álló csoport, amelyek készek rá, hogy biztosítsák a szabad közlekedést a Hormuzi-szorosban. Ha elhallgatnak a fegyverek. Lengyelországgal és Olaszországgal kiegészülve ez az ötösfogat lassan Európa politikai élcsapatavá válik. Kevesen vannak, egyesek szerint elitisták, de tény, hogy a világ több nagy demokráciája is közeledik hozzájuk. Amíg pedig az amerikai elnök továbbra is mostohagyerekként kezeli az Atlanti Szövetséget, számíthatunk rá, hogy csak egyre többen lesznek.

Az orosz tűzben elsőrendű katonai hatalommá edzett Ukrajnának teljes jogú helye van azok között, akik igyekeznek előre gondolkodni és felkészülni a transzatlanti szakítás következményeire, amelyet ráadásul Ukrajna tapasztalt meg elsőként. Ukrajnának mélyítenie kell gazdasági kapcsolatait az unióval, de nem szabad időt pazarolnia felesleges csatákra; a demokráciák előőörsébe kell beilleszkednie.

Fénykép: Európai Unió